GOLGOTA GOSPEL BAND

A Golgota Gospel Kórus kísérőzenekara 2011 tavaszán elkezdte megvalósítani önálló zenei elképzeléseit egy külön project-ben a kórus mellett. A kezdeményezès Mike Payne ötlete volt, aki producerelte a munkát, a zenekar egyik tagja, Tóth Marcell pedig hangszerelte. A dalok legtöbbször instrumentálisan szólalnak meg, de a zenekar ki szokott egészülni vendég énekes szólistákkal, valamint egy kiváló fúvós-szekcióval. A hangzásra a modern gospel stílus a jellemző, amiben érződik egy kis funky és soul behatás. A zenekar tagjai balról jobbra haladva: Hidász Tamás dob, Tóth Marcell billentyűk, Tóth Dávid gitár és György Attila basszusgitár. 

 

Hidász Tamás 2010-ben csatlakoztott a kórushoz, a 2017-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetemen szerezett jazzdobtanári mesterdiplomát. A kóruson kívül számos számos más produkcióval és előadóval dolgozik együtt, mint például Gáspár Laci, Gyárfás István, Sárik Péter, László Attila, Recirquel. 

 

Tóth Marcell zenei tanulmányait klasszikus zongorával kezdte, majd jazz-zongorát tanult. 2009-2014 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója volt jazz-zongora előadóművész szakon, majd tanári mesterdiplomát is szerzett. Jelenleg az Etűd Konzervatórium tanára,  ahol jazz-zongorát, zenekari gyakorlatot, és zeneelméletet tanít. Számos zenekar tagjaként sok zenei produkcióban vett részt az elmúlt évek során a jazz, pop, funk és a gospel világában egyaránt. Például Tóth Vera, Gáspár Laci, Gyárfás István, Zolbert, a Helyes_Beat és a Golgota Gospel Band produkcióinak állandó tagjaként. A folyamatos koncertélet mellett jelenleg elsősorban a zeneszerzésre, hangszerelésre és a produceri munkákra koncentrál, hogy új utakat és inspirációkat találjon a művészetében, és ezekkel másokra is hatást gyakoroljon.

Tóth Dávid az ATV televízió Gitársztár című műsorának a győztese, melyben a zsűri Tátrai Tibor, Szűcs Antal Gábor, és Oroszlán György voltak. Előadóművészi diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte jazz gitár szakon. Henderson Daviddal a középdöntőkig jutott a 2017-es A Dal című műsorban, White Shadows c. dalukkal. Közösen írt dalaikat rendszeresen játsszák az itthoni rádióadók illetve zenei csatornák. Dávid gitárjátékára a közelmúltban felfigyelt a világsztár DJ - Armin van Buuren, aki több alkalommal postolta Dávid gitáros videóit a hivatalos facebook (9 millió követő) illetve Twitter oldalán (1,6 millió követő). Dávid állandó zenésztársa Gáspár Lacinak, illetve Kasza Tibinek. A Golgota Gospel Kórushoz 2010-ben csatlakozott.

 

György Attila 12 éve a kórus basszusgitárosa. Úgy látja, hogy a zenekarban ezzel a felállással tudnak a legjobban egymásra hangolódni a koncerteken és próbákon. Attila a magánéletben 

klasszikus nagybőgős, de rendszeresen basszusgitározik különböző formációkban, valamint a Madách Színházban.

Copyright © 2019

Golgota Gospel Kórus, GMA
All rights reserved.